Az ég gyökerei után itt a folytatás, A gyermekek keresztes háborúja, egy trilógiára tervezett mű második része.

A Tribuláció után sötétség borult a világra. Sötétség és fagy. Vegetáció csak a metró állomásain. Élelem, ivóvíz alig. Hús: jobb esetben patkány, a rosszabbikról hallgatunk. Gyerek? Kevés. Városok csakis a föld alatt – egyáltalán mi az, hogy város? Például Velencét ez a generáció már hírből sem ismeri.

John Daniels atya pedig éppen onnan érkezett háromhavi fényes nappal megtett út után a szánjával, amelyen egy nukleáris robbanófejet vontatott a valaha volt Milánóig embertelen körülmények között, egyes-egyedül.

„– És hol az a bizonyos szán? A felderítők, akik összeszedtek téged, semmiféle szánt nem láttak.

– Ellopták.

– Vagy úgy. És ki lopta el? Azok, akik kis híján agyonvertek?

– Nem azok voltak, hanem a szektatársaik. Más arcok, de ugyanaz a népség.

– A Harag Fiai?

– Ezek szerint ti így hívjátok őket.

– És mit vittél a szánkón? Netán ajándékokat a jó gyerekeknek?

Daniels elmosolyodott.

– Igazából csak egyetlen ajándék volt rajta. Egy nagyon rossz embernek vittem volna. De sajnos ellopták.

– Te a rosszaknak hozol ajándékot?

– Ajándéka válogatja.”

Az ég gyökerei-ben megismert John Daniels ennek az „ajándéknak” a visszaszerzéséhez keres szövetségeseket Milánó romjai között. Nem a legjobb lelkiismerettel, félig-meddig vakon, öregen. Mert mindenképpen át akarja adni.

Talán a bosszúért. Talán a gyerekekért. Talán az égi – vagy a földi – szerelemért.