Dream Lab Körvonal - az őszinteség játéka

Cikkszám: 
5999861567003
A körvonal egy olyan kérdésekből és felvetésekből álló kártyajáték, ami segít jobban megismerni egymást és önmagunkat is. Egy játék, ahol a kérdésekre nincs jó, vagy rossz válasz, és ahol az őszinteség az egyetlen betartandó szabály. Legalább két fő szükséges a játék elkezdéséhez, egy idő után pedig azt vesszük majd észre, már nem is játszunk- csak beszélgetünk. A játékot kétféleképpen lehet játszani: Az egyik játékos mindkét esetben húz egy lapot és felolvassa a rajta szereplő kérdést. Az egyik lehetőség, hogy a felolvasott kérdést csak ő maga válaszolja meg, a többiek meghallgatják, majd a soron következő játékos új lapot húz, amit már ő válaszol meg. A másik opció, hogy a játékos által felolvasott kérdést az összes résztvevő megválaszolja sorban egymás után. Ha úgy érzed, egy kérdés túl nehéz, és nem állsz készen azt megválaszolni, húzz bátran egy másik lapot. A félretett kártyákhoz akár később is vissza lehet térni. Nincs időbeli korlát egy-egy válaszra, úgyhogy készüljünk fel arra, hogy valószínűleg sokáig fog tartani. Garantált a sok nevetés, talán néha a könnyek is, de abban mindenki biztos lehet, hogy a körvonal felejthetetlen élményt fog nyújtani. A doboz tartalma: 80 darab kártyalap.
Szállítás, Becsült szállítási idő a kiválasztott termék és szállítási mód alapján.: 3 munkanap Szállítás:
3 munkanap
Becsült beszerzési idő:
1-2 munkanapon belül
EAN:
5999861567003
7 400 Ft
Raktárkészletek
Főraktár
Nincs raktáron
Hasonló termékek
Dream Lab Körvonal - az őszinteség játéka
Dream Lab Körvonal - az őszinteség játéka
7 400 Ft