Bizonyos fantasy regényekről azonnal tudni lehet, hogy kimagaslanak majd a többi közül. Ilyenkor sokaknak azonnal J. R. R. Tolkien, Robert Jordan, Terry Goodkind és David Gemmell neve ugrik be, akik mind a műfaj jeles képviselői. Joggal írhatjuk fel erre a listára David Farlandot is, aki egy igazán nagyszabású történetbe vágott bele A rúnaurak című könyvével.
Az író egy olyan világba repíti el az olvasót, ahol a rúnaurakként ismert kiváltságosok különféle adományaik – ész, életerő, anyagcsere, báj – révén emelkednek ki embertársaik közül, és a testálók, átvivők és közvetítők ezen bonyolult, mágikus rendszere központi eleme a regény cselekményének.
Történetünk kezdetén hősünk, az ifjú Gaborn Val Orden herceg – aki szintén rúnaúr – álruhában utazik harcos testőre, Borenson társaságában Sylvarresta király uradalmába, hogy megkérje a gyönyörű Iome hercegnő kezét. Ám amikor megállnak egy kereskedővárosban, találkoznak a szépséges Myrrimával, aki azonnal meghódítja Borenson szívét. A herceg rendkívüli előérzeteinek köszönhetően gyakorta olvas az emberekben, és bátorítja testőrét, hogy udvaroljon a becsületes és hűséges lánynak.
Miközben épp egy fogadóban ül, Gaborn észrevesz két idegen asszaszint, akik szintén Sylvarresta királyságába tartanak, ám egészen más okból, mint ő maga. Attól a pillanattól fogva pedig az örömteli kaland kockázatos versennyé válik a herceg számára, mivel mindenáron figyelmeztetni akarja a királyt a halálos veszedelemre, ami az ádáz farkasúr, Raj Ahten személyében testesül meg. Habár úgy tűnik, a fenyegetés csupán Gaborn atyjának régi barátját érinti, az gyorsan világméretű szintet ölt, amelyben minden emberi élet veszélybe kerül, ahogy a gonosz elszabadul a világban.
