Brandon Sanderson Elantris – II. kötet (Tizedik évfordulós, végleges szerzői kiadás)

Cikkszám: 
9789633952443
TIZEDIK ÉVFORDULÓS, VÉGLEGES SZERZŐI KIADÁS
Elantris gyönyörű… volt.
Az istenek városának, a hatalom, a ragyogás, a mágia lakhelyének nevezték.
Aki ott járt, állítja, építőkövei is valamiféle belső fénnyel izzottak, s a város csodálatos és kiismerhetetlen varázslatok otthona volt.
Éjjel ezüstös láng­oszlopként már messziről láthatóan világított.
Ám bármennyire fényűző volt is Elant­ris, lakói túlszárnyalták: hajuk csillogóan fehér, bőrük már-már fémesen fénylő ezüst – úgy ragyogtak, akár a város maga. A legendák szerint halhatatlanok vagy szinte azok voltak: gyorsan gyógyultak, s óriási erővel, szellemi és testi fürgeséggel áldották meg őket. Kezük egyetlen intésével varázslatot idéztek, s Opé­lon minden részéből zarándokoltak az emberek Elant­ris­ba, hogy gyógyulást, élelmet vagy éppen bölcsességet kérjenek a helyiektől. Istenségek voltak.

És bárki ilyenné válhatott.
Saód­nak nevezték, átalakulásnak. Váratlanul és véletlenül következett be – általában éjjel, azokban a titokzatos órákban, amikor az élet lelassul és megpihen. Koldus, mesterember, nemes vagy harcos: bármelyiket elérhette. A saód­dal a szerencsés kiválasztott élete véget ért, majd újrakezdődött; az illető maga mögött hagyta korábbi, közönséges létét, és Elant­ris­ba költözött. Elant­ris­ba, ahol boldogan élhetett, bölcsen uralkodhatott, és egy örökkévalóságon át imádták.

Az örökkévalóság tíz évvel ezelőtt ért véget.
Brandon Sanderson nagy sikerű első regényének jubileumi újrakiadását tartja kezében az olvasó – átdolgozva és kibővítve, korábban elvetett szemelvényekkel és egy ráadás novellával gazdagítva
Szállítás, Becsült szállítási idő a kiválasztott termék és szállítási mód alapján.: 1-2 munkanap Szállítás:
1-2 munkanap
Becsült beszerzési idő:
Van raktáron
ISBN:
9789633952443
3 490 Ft
Raktárkészletek
Főraktár
Nincs raktáron
Adatok
Gyártó: Fantasy-Rpg Gyártó:
Fantasy-Rpg
Hasonló termékek